Ünnepi gomb

Íme egy szövegféleség, ami publicisztikának készült és példázat lett belőle.

A pápás nyalóka esete a Szent Péter téri tökökkel

Midőn a múlt héten Romában jártam baráti látogatás céljából, meglepő és vidám jelenségnek lehettem a tanúja. Kezdetben. Száz és száz apró, nagy, kicsi és suta és barbár és hódító narancssárga tök tömkelege lepte el a pápai lakosztály előtti aprócska teret. Némelyikük cukorkát szórt szanaszét magából és másokra,a másik meg dalolt és pörgött mint a búgócsiga mint  mikor álmában csenget egy kicsit a villamos is aluszik break – elven. Volt aki zombinak öltözött és sokan mások meg nem. Nem sokkal később egypár boszorkány szállt alá az égből a felhős októberi tájon és seprűnyelük végéből konfettit szórtak az ünneplő tökökre. Cserébe gyertya gyúlt bennük, mely vesztükre meggyújtotta a pápai hálószoba ablak hímes függönyét és égtek a bojtos nyuszi fülek mint karácsonykor a rossz helyben hagyott szép fenyő. A kicsi tökök megrettentek és ijedt ábrázatukat az éj sötétje borúsra faragta. Félelmük alapja szilárd talajon nyugodott, ugyanis ezer öreg néni haragja zúdult rájuk aznap a téren, mely eredendően víg és kedélyállapotuk színpadjaként szolgált. És az ezer koros hölgy haragja szúrós és ragacsos pápás nyalókák formájában érkezett - melyen a pápa éppen misét tartott és stoptáblát a kezében- és melyek rátapadván a tökök orcájára nevetséges visszhangot vertek a körtér falainak túlvilági szonettjében. A háromnullás nénék házi faragású keresztjüket pajzsként maguk elé vonva egy körbe gyömöszölték a tér közepén a tökös népet, követelve lemondásukat. És sün. Mondtak ott hetedhét országot és kurta farkú malac orrából reszelt szöveg maradékot dobáltak a tök társadalom szélére, melynek vezére, Tök Fej végül a szitokszavakat megelégelve madárijesztő segédjét létraként hívva felemelkedett a színpadra. És így szólt. És úgy. De leginkább így:

-          Amíg lesz olyan ember, aki hűséges marad hozzám, addig nem hagyom el a helyem, és legfőképp nem a fejem! – idézte a valaha volt legnagyobb varázsló, Albus Dumbledore szavait Tök ék.

-          De a halálon mulattok! Szégyen és gyalázat, erre nincsen bocsánat! -szólt a 100. néni szava szállt a messzeségbe és beakadt egy pókháló peremébe. Majd keresztet vetett.

-          Hóka móka, csalóka szemetek rossz útra vezetett. Bár mint az emberek, mi sem vagyunk tévedhetetlenek. Bizony a tök világban sem mindenki egyforma. Nem kell, hogy elfogadjatok, elég, ha nem féltek tőlünk. Bár történetünkről ropog némi rémes krémes a kemencénkben, de lámpásaink csupán annyi, mint ennyi, fényt gyújtanak némely hideg őszi éjen. Öltözékünk lásd, lehetne öltönykabát vagy tütüs balerina ruha, mi épp most zombik vagyunk vagy gonosz bohócok, de szerepünkkel nem azonosulunk teljes kosztüm szélességben. – majd körültekint Tök úr, és látja a perzselő csendet és így folytatja. Így:

-          Az ember és a tök is olykor szeretne más lenni, mint amit egyébként is folyton meg akar változtatni. Ez az este erre szolgál. Nem gúny, nem cél, csupán eszköz.

És szavaira ismét konfetti eső záporozott a lelketlennek titulált közönségre, majd erős szél kerekedett mely szerte és szétfújta buborékként a tömeget, haza és a házak ajtaja elé.

Másnap ellátogattam egy helyi temetőbe, ahol összefutottam néhány kis tökkel, akiknek még mindig volt egy kis ragacs a szemgödrük alatt. Virágot vittek a szeretteinek és a zombi sminknek már nyoma se volt. Leültem egy padra eme szent helyen és egy kisebb fajta kistök csatlakozott hozzám.

-          Azt mondják, a régi jó dolgokból már semmi sem marad. - meséli, és közben egy ízletes csipszes zacskóból eszeget egyfajta titkos receptet.

- De, tudod, én minden évben kihozom ide a gyerekeimet, és gyertyát gyújtok bennük, hogy megértsék, a temető nemcsak a gyászt, hanem az emlékeket is felidézheti, főleg a kellemeseket. Mi tegnap így emlékeztünk a kijelölt napon, ami éppen szomszédos a halottak napjával. Azt is megértem, hogy ez bizonyos embereket bánt, de mi ezzel senkit nem akarunk heccelni. Csak emlékezünk a mi sajátos modulunkban. – majd rám kacsintott, és nosztalgikus mosollyal elsétált.

Ünnepelni, emlékezni és az égvilágon bármit csinálni csak jó érzéssel lehet és ehhez kinek egy kis alkohol, kinek egy sikoly maszk, kinek egy csendes kápolna a megfelelően bevetett melegágy.

Rájöttem, hogy sokkal több nekem az írás, mint egy "szakma", amit még meg se szereztem. Akárhogy is ítélkezik majd felettem a legfelsőbb írás hatalom, akkor is élvezettel fogok írni, amíg úgy érzem, hogy ez nekem öröm. Lehet, hogy nem vagyok a szavak embere, ha mások írását kell értékelnem, mert mások szövegéhez nem vagyok annyira hozzáértő, nem ismerem a szavainak a forrását, a gondolatainak az eredetét. Azt tudom, hogy én mit szeretnék. Azt, hogy még sokat kell tanulnom. Bár vannak kedvenc műfajaim. Például az interjúzás és a szubjektívebb megnyilatkozások. Persze ezek azok, amiért az ember elkezd újságírónak tanulni, hogy egyszer a szöveg ő maga legyen, jellegzetesen. Egyébként is az a típus vagyok, akinek időbe telik egy- egy műfaj elsajátítása. Dehát erre való az iskola. Aki már kész, annak már másféle iskolákat kell bejárnia.

Köszönöm a türelmet Tőled is, mert a rád szánt időben döbbentem rá, milyen fontos nekem az, hogy írjak, és Te elfogadod és támogatsz. ♥

Lehet, hogy egy írást egy idő után unalmasabb olvasni, mint más térbeli, színes dimenziókat megélni, de ha nem is lesz aki olvas, akkor is megéri, magam miatt. A fejlődésért.

"Gyertyára sem vet
rossz fényt az, hogy fogyton fogy:
amíg világít."

Fodor Ákos

Szezon végi beillesztés, szezon eleji gondolatokról :)

Minden reggel, amikor a lakóhelyemről elnevezett úton siettem az iskolába a busz segítségével, vágyakozó tekintettel bámultam egy kisbolt kirakatára, ahol mindenféle ünnepi dekorációt árulnak. Sokáig úgy képzeltem, hogy a bolcsotka alig 10 m2 lehet, egy kedves, Mikulás felesége típusú nő a tulajdonosa, friss kalács illat lengi be a teret és a polcokon kedves, jópofa és zsebpénzbarát árú termékek integetnek, mosolyognak, nem azért, hogy megvedd őket, hanem, mert örülnek, hogy velük töltöd azt a percet. Talán olyannak képzeltem, mint a Harry Potterből ismert Roxmorts (eredeti neve: Hogsmeade) falvainak az üzleteit. Varázslatosak, nem kérkedőek.

Aztán egyszercsak már nem bírtam ellenállni a kísértésnek, és felkerestem egy hirtelen vezérelt ötletből a "kis" boltot. Először kiderült, hogy amit bejáratnak hittem, az az üzlet vége, első kopp. Megkerültem az épületet, és sajnos beléptem. Azért sajnos, mert megtört a varázs, ugyanis a kis szemfényem nem volt se kicsi, se kalács illatú. Mondhatni olyan volt, mint bármely más nagyszabású dekor üzlet. Nem volt rossz, de többet egy ideig nem megyek oda. Hátha újra visszatér köré az az üveggömb, amit ha felrázok csillogó hópelyhek hullanak majd az újra összezsugorodott és illatos apróságra.

...és nehéz... Írok én, szívesen, csak blogot ritkábban. Talán rákapós leszek, meg hát illik is. Talán újra itthon leszek. Most szűkszavúan, amolyan próba jelleggel zárom soraimat, ami majdnem olyan kevés, hogy csak sor. Majd azért rakok ide néhány felfűznivalót rólam, lehet majd kokettálni. Majd megnyílik az ünnepi bazár is. Indulamandula.

Jöjjön a napi ünnepi gomb: